Mentolos Cigaretta

Hónapok óta nyomatja a fejünkbe a média, hogy válság van. A szakértők bankokról, cégekről, pénzügyi helyzetről papolnak, és közben a tisztelt Nagyérdemű magára veszi, és a saját életében vél felfedezni olyan válságokat, amiket a világ pénzügyi válságával azonosít. Nem vitatom, hogy sokan kerültek anyagi szakadék szélére a status quo miatt, de nem volna szabad elfelejteni, hogy ez nem jelenti azt,  hogy a lehetőségek megszűntek. A lehetőségek átalakultak, és ehhez nekünk is alkalmazkodnunk kell, mint ahogy a dinók is megpróbáltak annak idején a jégkorszakhoz. Egy részük kipusztult, a túlélőkből pedig kialakultunk mi, emberek. Érdemes volna észrevenni - a Darwin-féle természetes szelekció tudatában, hogy akik itt maradtunk ezen a világon, túlélők vagyunk, és a pénzügyi válság ezen nem képes változtatni. Olvastam érdekes világvége-elméleteket mostanában. Láttátok a 2012 című filmet? Botrányosan gyenge amerikai stílusban előadott katasztrófa film. Amire viszont épül, az egy nagyon érdekes felvetés, miszerint ez a válság is,  mint a többi (természeti) katasztrófa, egy olyan folyamat kezdete, aminek a végén megszűnik a kapitalizmus, és a tudás alapú társadalom olyan jelleget ölt majd, ahol az emberi kapcsolatok felértékelődnek. Manapság már Európában is kezd a felszínre törni egy olyan irányzat, amelyik a spiritualitást, az önmegvalósítást, a transzcendentális élmények átélését hírdeti. Azt mondják, hogy merjünk hinni és lehetőségeinkből kihozni a maximumot. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy most mindenki kezdjen el készülődni a holnapi misére, hanem azt, hogy legalább önmagában higgyen az ember, főleg olyankor, amikor hirtelen változást kell feldolgoznia, és ne a veszteséget lássa benne, hanem az új lehetőséget.

Fordítást és tolmácsolást vállalok!

Amióta van Morrison's 2, én még ott sosem jártam, egészen tegnap estig. Az egyik barátnőm elcsábított bulizni. Megérkeztünk a jól ismert telefonfülkéhez, de az ajtó zárva volt. Egy pillanatra megijedtünk, hogy a terézvárosi rendelet ide is elnyújtotta a göcsörtös kis ujjait, de egy perccel később megláttuk a kiírást, hogy bejjárat a körút felől. Az első biztonsági őrök nagyon kedvesen beinvitáltak minket. A második, akinél a belépőmet vettem, megfogta a kezem és sokat mondóan mélyen a szemembe nézett (ez zaklatásnak minősül? mert a pasi naggyon ronda volt). Tovább menvén elérkeztünk a harmadik biztonsági őrhöz, akitől útbaigazítást kértünk a ruhatár felé. Szegény, egy bárszéken ült a folyosón, és annyira részeg volt, hogy majd' lefordult róla. Azért azt el bírta mondani, merre kell mennünk. Az "én vagyok itt a főnök, te kis köcsög" attitűdöt először csak az ő állapotának tudtam be, de sajnos rá kellett jönnöm, pontosabban meg kellett tapasztalnom, hogy ez minden ott kontárkodó feketepólós személyzetre jellemző. Meg kell hagyni, a pultban állók ennek épp ellenkezőjét bizonyították. Nagyon kedvesek voltak, és az italt sem spórolták ki a centizőből. 

Biztonsági őrös kellemetlen élményem már máskor is volt. Egyszer egy barátnőmmel a tüzraktérben láttuk, amint e különleges faj egyik képviselője szétrúgja a fejét egy magatehetetlen részeg srácnak. A terepet ehhez a művelethez a kollégái gondosan előkészítették, mint akik gyakran intézik az ilyesmit.

Ezek után nem értem, hogy a Budapesti fiatalság miért jár el olyan szórakozóhelyekre, ahol gyakorlatilag agresszív bunkók alázzák meg őket, fizető vendégeket.

A M2-ben egyébként olyan tömeg volt, amilyenhez hasonlóba  utoljára egy koncert után kerültem be a Stadionok metrójában. Úgy képzeljétek el, hogy két fiú közé szorultam, akik megpróbáltak megvédeni a többiektől úgy, hogy szorosan közrefogtak, ettől viszont a lábam és a talaj között megszünk a kapcsolat, és ezek a srácok gyakorlatilag a mellkasukkal tartottak a levegőben. Állítólag ez a hely a város egyik legjobb szórakozóhelye. Alapvetően ezt nem vitatom. A kiszolgálás nagyszerű, a zene választékos, a környezet kellemes. Ha a tömeget tudnák valahogy redukálni, és a biztonsági őröket lecserélnék, talán még vissza is mennék oda mégegyszer.

Az elmúlt hetet csendben és nyugalomban töltöttem a hegyekben, a kis házunkban. Tegnap hajnalban keltem, hogy még egy utolsót szippantsak a tiszta levegőből a teraszon, majd a kiskutyámat a hónom alá csapva elindultam a vasútállomásra. A vonat pontosan jött, a vagon szinte üres volt, az út a határig álmosan telt. Megérkeztünk Csapra, elbeszélgettünk a többi várakozóval, próbáltuk kitalálni, kik a cigicsempészek, majd szerettünk volna átmenni a vámvizsgálaton, hogy felszálljunk a magyar vonatra. A terem zárva, vonat sehol. Egy órával később elárulták, hogy 1,5 órát késik. Lekéstük a csatlakozást, egy órát vártunk Záhonyban a következő vonatra. Nem dohányzóba szálltunk fel, a vonat csak elméletben volt gyors, a dohányzó rész pedig telve  volt nem dohányzókkal. Megkérdeztem hát a kalauzt, hogy mégis hol gyújthatnék rá kilenc órányi utazás után, mire ő elküldött a folyosó végére a szintén nem dohányzó részbe.

Időben megtettük a Varsó-Budapest távot, plusz egy órát. Fáradtan bedőltünk az ágyba. Hajnalban Harley ébresztett, de visszaaludtam. Egy órával később az autók huzavonája keltett fel. Kimentünk hát Fredivel sétálni. Részeg fazon ült az erkélyen, Sinatrat üvöltetett a lejátszójával, és ritmusra udvarolt a csajoknak fröcsit szopogatva: "Helló bébe, jó csaj vagy! A kiskutyád is aranyos".

Ezek hát a nagyvárosi élet szépségei.

Pár éve vettem egy jó kis bringát, mondván, majd azzal fogok suliba járni. El is mentem vele... a Margit hídig, de onnan az Andrási útig már csak tolni mertem, mert nem volt bicikli út, az autók között pedig féltem közlekedni. Szegény biciklim ettől fogva több időt töltött a pincében, mint az utcán. Egy évvel később újra megpróbáltam, de már a Lánchídig mentem el, mert arrafelé a Deák felé megint volt bicikli út. Ezt az útvonalat is problémásnak találtam, miután az árkádok alá behajtva egy szakaszon ütköztem egy másik bringással, mert az épület miatt a bicikliutak kereszteződése beláthatatlan. Tovább menve az Andrási úton egy parkoló autó miatt kényszerültem tolni a biciklit. Újra a pincébe száműztem a gépet, és már csak a kirándulásokra vettem elő.

Amikor kitalálták, hogy hétvégén legyen kerékpár sáv a Margit hídon, újra biciklire szálltam, hogy a városban közlekedjek. Furcsa volt 'sportolni' úgy, hogy utána olyan érzésem volt, mintha zsinórban elszívtam volna egy doboz cigit... a Szigeten. A Margit hídon  ropogott a por a fogam között, miután leértem, már alig kaptam levegőt.

Városunk tisztasága érdekében tegnap újra elővettem a bringát és eltekertem vele a Critical Mass-szes tüntetésre. Nagyon élveztem, hogy végre biztonságban mehetek át a hídon, és a helyet rendőrök biztosítják, akik biztosan azért nem mosolyogtak, mert a szemükbe sütött a nap. Volt összesen két autós, aki a biciklisek közé vágott, hogy ellentüntessen, de hamar kiűztük őket a saját sávjukba. A rendőrök ezügyben már nem voltak olyan segítőkészek, de odase neki, mert valószínűleg meg fogják építeni azt a bizonyos bicikliutat a híd déli oldalán is. Merhanem....

http://criticalmass.hu/

Szerintem nincs olyan ember, akinek az életét nem a boldogság keresése töltené ki. Ez persze mindenki számára mást-mást jelent. Vannak, akik azt állítják, hogy megtalálták, és vannak, akik azt, hogy a boldogság nem permanens állapot, hanem vannak az ember életében periódusok, amikor boldog. Állítólag akkor tud valaki teljes életet élni, ha elfogadja, hogy egyszer ő is meg fog halni, és ennek az időpontját nem lehet előre meghatározni.Néha viszont előfordul, hogy valaki úgy születik meg, hogy már egészen korán szembesül azzal a ténnyel, hogy az élete véges. Azt hiszem, jól tetszik azok, akik nem az önsajnálatban keresik a vigaszt, hanem igyekeznek minél több élményt beszerezni a földi életük során, és a lehetőségekhez mérten kiteljesíteni azt.Ebben a cikkben egy ilyen párról lehet olvasni:

http://velvet.hu/sztori/2009/08/09/gyors_oregedesuk_miatt_hazasodott_ossze_a_tinedzserpar/

Az imént kaptam ezt a kedves hangvételő állásajánlatot:

Kedves Katalin!

Remélem nem veszed tolakodásnak a levelemet, még nem ismerjük egymást személyesen, egyszerűen csak szimpatikusnak találtalak.

Egy vállalkozói csoporttal dolgozom együtt a Wellness területén a világ 9. legdinamikusabban fejlődő vállalkozói csoportjában. Magyarországon 11. éve működő háttércégünk táplálék kiegészítőkkel foglalkozik.

Jelenleg saját marketing vállalkozásomhoz keresek 2-3 új munkatársat (nem ügynököket). Értékesítéssel nem foglalkozom, az a háttércég feladata. Fő profilunk a marketing-kommunikáció, vezetőképzés, piacbővítés. Napi 2-3 óra munkával stabil anyagi hátteret tudsz biztosítani , ami havi nettó 300-400 ezer forint fizetést jelent. Belépési díj nincs, nem „pilótajátékról” van szó, a munka teljesen hivatalos.

Amennyiben felkeltettem érdeklődésed és bővebb infóra van szükséged, várom mielőbbi visszajelzésedet a XYtimi87@citromail.hu vagy a  e-mail címekre (NEM AZ iwiw-RE!). Kérlek, amennyiben nem érdekel az általam ajánlott lehetőség, egyszerűen csak töröld ezt a levelet.

Üdvözlettel: XY Tímea

Válaszoltam rá: 

Kedves Tímea!
Az iwiw-en kaptam tőled egy levelet, miszerint saját vállalkozásodhoz keresel néhány embert. A leveledben szereplő szöveghez kísértetiesen hasonlóakat gyakran kapok a wiw-en: "nem ügynököket", "értékesítéssel nem foglalkozom", "nem pilótajátékról van szó"... stb. Néha már-már az az érzésem, hogy erre van egy sablon, amit csak ki kell tölteni a megfelelő névvel. Kérlek, áruld el nekem, mi volna az a munka, ahol napi 2-3 óra ráfordítással havi 3-400 ezer forintot kereshetek. Így a sokadik hasonló felkérés után már rettentően kíváncsi lettem rá. Nyitott vagyok a lehetőségre.
Válaszod előre is köszönöm!
Katalin

Alig várom a fejleményeket!!!

UPDATE:

Meg is jött a válasz rögtön másnap. Na melyik cégről van szó??? Tippeket a kommentekbe kérem!

 

Amióta visszajöttem Varsóból, sok helyen megfordultam, de a legvalószerűtlenebb a tegnap esti tüntetés volt a VI. kerületben. A rendezvény lényege az volt, hogy megmutassuk az önkormányzatnak, hogy mi tudunk és akarunk kulturáltan szórakozni, nem csak este 10 óráig. Ennek jegében a szervezők kitalálták, hogy koccintsunk a Jókai téren, természetesen alkoholmentes itallal, csak úgy szimbolikusan, mivel a kerületben nem szabad köztéren alkoholt fogyasztani. Vittem magammal a kis táskámban pohárkákat, almalevet, és mellé két barátnőt. Sétálgattunk az emberek között, és hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a sárga mellénnyel megkülönböztetett szervezők kezében sör van. Perze nem mindenki piált a mellényesek közül, de mégis felháborító, hogy maga a tiltakozást szervező, és magát nagyon racionálisnak és törvénytisztelőnek tartó illető az egész ügynek lekever egy pofont azzal, hogy alkoholt fogyaszt köztéren. Számomra ettől kezdve az egész ügy hiteltelenné vált. El is mentünk a nyóckerbe bulizni, amindenit neki!

Mi a jó párkapcsolat titka? Ezt a témát már sokan feldolgozták, és mindenki azt hiszi, hogy majd ő jobban tudja. Ott vannak az olyan elméletek, mint az "ellentétek vonzzák egymást". Ez pont olyan iskolapéldája az emberi gondolkodás korlátoltságának, mint a "kivétel erősíti a szabályt". Ott vannak az "ésszel kell ezt csinálni, mert a szerelem csak kémia, úgyis elmúlik". Ezek a gyáva, túlóvatoskodó elméletek. Aki tényleg azt hiszi, hogy hosszú távon jobban megéri megalkudni a sorssal és beletörődni abba, amije éppen van, csak azért, mert nem mer váltani, az fingjon csak bele csendben a mocsarába. Én hiszek a szerelemben, és nekem már nem ciki ezt így kimondani. Nem, ez nem valamiféle rózsaszín köd, ez a boldogság és kiegyensúlyozottság. Igazán szeretni pedig csak akkor lehet, ha önmagadat szereted, mert akkor elhiszed, hogy a másik is  megláthatja benned azt, ami szerethető. Elmúlik a mások ítélkezéseitől való félelem, és már senki sem néz rád ferdén, gondol rólad jaj de csúnyákat.

A jó párkapcsolat titkát én sem tudom, de úgy sejtem, hogy az őszinteség, a mély szeretet elengedhetetlenek. Az őszinteséget pedig a szó legszorosabb értelmében véve kell művelni, és ha megvan az ős bizalom a másikban, akkor a kellemetlen dolgokon is egyszerűbb  túljutni. Hosszútávon olyan párt keres magának az ember, aki társa lehet egy életen át, cinkosa a mindennapokban, együtt örül a sikereknek, együtt szomorkodik a kudarcokon. Nem hagy magadra nehéz helyzetekben.

A mindennapok szintjén a rituálék lényeges elemei a párkapcsolatnak. A szerethető kis aktusok, az intimitások. A reggeli tejeskávétól az esti borozásig. Ezek a pillanatok nem őszinték szerelem nélkül. Mert amikor szerelmes vagy, úgy érzed, sohasem unod meg őket, és mindig várod, hogy újra megismétlődjenek. Amikor úgy érzed, hogy az ilyen kis perctöredékekért érdemes felkelned reggel, akkor találtad meg azt, akit keresel.

Hazajöttem, és bármíly meglepő, de nagyon élvezem a gatyarohasztó meleget. Viszont a városban ez annyira nem kellemes, ezért carpe diem alapon dobbantok vidékre, és vissza sem jövök, amíg ki nem hevertem az utóbbi idők sorozatos csalódásait. Ha elhatározás kérdése, hogy az ember hogy érzi magát a  bőrében, akkor én mostantól nagyon jól vagyok, köszönöm. Magam mögött hagyva a varsókómát, beiktattam még egy balatoni kiruccanást, majd végigjárom Kárpátalját, mint minden évben, és megállapítom újra, hogy Ukrajnában nem jó élni. Hónap végére pedig el fog jönni az az idő, amikor fel kell nőni, és munkába kell állni.

Mellesleg itt egy jó tanács azoknak, akik hosszabb utat terveznek hálókocsis vonattal: vigyetek téli kabátot, mert nem jó a légkondi.

Köszönöm anyámnak, hogy hozzám vágott egy valag lóvét. Köszönöm a nagyinak, hogy olyan sokat segített. Köszönöm apámnak, hogy háromszor felhívott. Köszönöm a kutyámnak, hogy Yoda. Köszönöm a barátaimnak, hogy megkérdezték, mi van velem. Köszönöm D-nek, hogy többé kevésbé ott volt nekem. Köszönöm a partinak, hogy olyan fülledt volt, és jó volt a zene, és hajnalig tartott. Köszönöm a lakótársaimnak, hogy kussoltak és békén hagytak. Köszönöm a rokonoknak, hogy adtak kaját. Köszönöm a bankszámlámnak, hogy működött. Köszönöm a vonatnak, hogy hazavisz.