Hónapok óta nyomatja a fejünkbe a média, hogy válság van. A szakértők bankokról, cégekről, pénzügyi helyzetről papolnak, és közben a tisztelt Nagyérdemű magára veszi, és a saját életében vél felfedezni olyan válságokat, amiket a világ pénzügyi válságával azonosít. Nem vitatom, hogy sokan kerültek anyagi szakadék szélére a status quo miatt, de nem volna szabad elfelejteni, hogy ez nem jelenti azt,  hogy a lehetőségek megszűntek. A lehetőségek átalakultak, és ehhez nekünk is alkalmazkodnunk kell, mint ahogy a dinók is megpróbáltak annak idején a jégkorszakhoz. Egy részük kipusztult, a túlélőkből pedig kialakultunk mi, emberek. Érdemes volna észrevenni - a Darwin-féle természetes szelekció tudatában, hogy akik itt maradtunk ezen a világon, túlélők vagyunk, és a pénzügyi válság ezen nem képes változtatni. Olvastam érdekes világvége-elméleteket mostanában. Láttátok a 2012 című filmet? Botrányosan gyenge amerikai stílusban előadott katasztrófa film. Amire viszont épül, az egy nagyon érdekes felvetés, miszerint ez a válság is,  mint a többi (természeti) katasztrófa, egy olyan folyamat kezdete, aminek a végén megszűnik a kapitalizmus, és a tudás alapú társadalom olyan jelleget ölt majd, ahol az emberi kapcsolatok felértékelődnek. Manapság már Európában is kezd a felszínre törni egy olyan irányzat, amelyik a spiritualitást, az önmegvalósítást, a transzcendentális élmények átélését hírdeti. Azt mondják, hogy merjünk hinni és lehetőségeinkből kihozni a maximumot. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy most mindenki kezdjen el készülődni a holnapi misére, hanem azt, hogy legalább önmagában higgyen az ember, főleg olyankor, amikor hirtelen változást kell feldolgoznia, és ne a veszteséget lássa benne, hanem az új lehetőséget.

Fordítást és tolmácsolást vállalok!