Elérkezett az a pont, amikor becsomagoltam a bőröndömet és megvettem a csak egy útra szóló jegyemet.
Elég sokat lehet hallani és olvasni arról a médiában, hogy manapság milyen sok fiatal menekül külföldre az otthoni viszonyok miatt. Azt gondolom, hogy azok, akik elhagyják a fedélzetet, azért mennek el, mert több elismerésre vágynak, mint amennyit a magyar államtól kapnak. Lehet, hogy külföldön másodrangú bevándorló munkásnak tekintik őket, de legalább megvan rá az esély, hogy néhány év befektetésével a ranglétra magasabb fokára jussanak. Amiért én eljöttem, az pontosan az, hogy nem éreztem, hogy bárki elismerné a tanulmányaimba és a szakmai előmenetelembe befektetett energiát. Állást nagyon nehezen tudtam találni - főleg a szakmán belül, de az rosszul fizetett, ráadásul köze sem volt a szakterületemhez, így nem láttam benne túl sok perspektívát. A szakmán kívül pedig jobb fizetést ígértek, de nagy részét zsebbe, ami nem túl biztonságos és ráadásul egyáltalán nem lehet rá építeni.
Angliában egy nagyon kényelmes helyen dolgozom, gyakorlatilag haldokló öregeknek kell segítenem a mindennapjaikban. A lakhatásom adott, ételt kapok és még a fizetésem is négyszer annyi, mint amennyit otthon feketén kaphattam volna havonta. Ez az állás megint csak nem a szakterületem, de jóval közelebb áll hozzá és látom azt az irányt, amerre innen el tudok indulni.
Itt a fizetések szerintem elég jól kielégítik az igényeket. A legalacsonyabb fizetést keresők is félre tudnak tenni egy keveset, még akkor is, ha albérletben laknak. Diplomás fizetéssel egy fél év alatt vehetsz kocsit (a takarítónő egyébként Minivel jár), kb 5-6 év, de maximum 10 év kitartó spórolással tudsz venni egy jó lakást vagy egy házat.
A körülmények teljesen mások, és van perspektíva, motiváció.
Magyarországon egy közalkalmazott 45 év után éri el a havi nettó 150 000 forintos fizetést. Mire elég ez a pénz? Amikor otthon dolgoztam, kb ennyit kerestem. Kiszámoltam, hogy ha 30 000-ért tudok bérelni egy szobát vagy egy garzont, és fizetem a rezsit, telefonszámlát, és nagyon meghúzom magam, nem veszek új ruhákat, új cipőket (ezt azért nekem elég nehéz kibírni), akkor havonta félre tudok tenni 20 000 forintot (ami egyébként nem 20, mert van egy kutyám akit etetni kell, és néha az állatorvoshoz is el kell vinnem). Ha lebetegednék ilyen körülmények között, akkor a gyógyszerre is kellene költenem. Egyszerűen nem látom ebben az előremozdulás, fejlődés lehetőségét. Nem tudok megmaradni egy olyan helyen, ahol szarba sem vesznek, a fizetésem 50%-át elveszik, és cserébe alig kapok valamit. Rosszul éreztem magam Magyarországon, mert túl sok lemondással és áldozattal járt az ottani 'felnőtt' életem.
Nem tudom, meddig akarok itt maradni Angliában (az biztos, hogy sokáig nem bírom a haldokló embereket, mert nagyon szomorú), de az biztos, hogy addig nem megyek vissza Magyarországra, amíg nem tudok venni egy kis lakást és nem kapok ott egy stabil állást.
