Nemsokára véget ér az Erasmus, és én már várom a vasárnapot, amikor felszállok a vonatra, becuccolok a kabinba, és elindulok hazafelé. A vége felé átgondoltam, hogy mennyibe került ez nekem, és itt most nem az anyagiakra gondolok. Megismertem egy rakás külföldit, akiknek a társaságában rájöttem, hogy a legjobban nemzetközi közegben érzem jól magam. Most ezt mind itt kell hagyni, és ez egy pöppet elszomorít. De itt inkább azt sorolnám, hogy mire is volt jó nekem az, hogy Varsóban töltöttem egy félévet. Azon túl, hogy megalkottam a mindennapokra vonatkozó szabályaimat, rájöttem, hogy mivel foglalkoznék szívesen, és hogy nem érzem magam elveszve, ha nem lebeg a fejem felett a szülői kontroll, megtanultam lengyelül. Ráadásul teljesen ingyen (leszámítva a könyvet, amit vettem), mert a lengyel tanárnénim valamilyen oknál fogva rettentően megkedvelt, és ingyen különórákat adott nekem, mi több, nem is akarja ezt abbahagyni, ezért azt javasolta, hogy folytassuk az órákat Skypon, és én ezért cserébe tanítsam őt magyarul. 

Az angol tudásom is csiszolódott ezalatt a pár hónap alatt, hála annak, hogy egy csomó amerikai volt a csoportban, és ők ugye nem igazán érzik szükségesnek, hogy egyéb nyelvet is megtanuljanak. Tartottam angolul előadást, írtam esszét, és vizsgáztam. Mindezt ugyanolyan sikerrel teljesítettem, mint magyarul. Kell ennél jobb megerősítés, hogy nem fogok elveszni a világban? Ezekért az dolgokért érdemes külföldre utazni. Oh, majdnem kihagytam a sarlotkát.

Hát igen, a partik az Erasmus elengedhetetlen kellékei. Vasárnapig még kettőn fogok részt venni, hogy a tegnapit ne is említsem.

Hogy miért is várom már a hazautat? Mert egészen egyszerűen elegem lett abból, hogy otthon egy csomó befejezetlen ügy vár rám, és a kutyám rettentően hiányzik! Meg a barátok és az emberek, és Budapest szaga.