A képletből most le kell számítani a lakótársakat, mivel sok vizet nem zavarnak. Leszámítva azt, amikor romantikus kedvükben szín szerint sorba rendezik a samponokat és tusfürdőket a fürdőszobában, nem szokták piszkálni a cuccaimat.

A kaja rendszeresen rám rohad, pedig igazán próbálok kis mennyiségre beruházni. Volt olyan felvágott, amiből alig ettem, zsömléből pedig 2-3-nál nem  eszem többet hetente. A főzés itt külön művészet, ami az adagokat illeti. Ez a könnyebb része, mert ha sokra sikerül, meg lehet hívni a haverokat ebédre, ami mellé egy kis barackos fütyülős is lecsúszik, ha éppen van. De most nincs pia, úgyhogy senki sem akar átjönni elpusztítani a maradékokat.

Szerencsére sok emberrel vagyok körülvéve. A magány ebből a szempontból ismeretlen fogalom.  Az én sulim attól különleges, hogy az erasmus program mellett atlantisz program is van, ami az amerikai diákok hasonló ösztöndíja. A british english-t, amit az iskolában tanítottak, már régen elfelejtettem, viszont amerikaiul folyékonyan beszélek. Megismertem Mi-t, az őrült lányt, aki szintén pszichológus hallgató, de inkább neki kéne pszichológus. Itt van Alonso, a jóképű pasi, aki állandóan nyomul - csak az a baj, hogy nem csak rám... Érdekes az amerikai statisztika: 8-ból négy homoszexuális. Vannak véletlenek? Lényeg, hogy aranyosak és közvetlenek. A leszbi csajokkal például kimondottan jó barátkozni, mert lehet velük kosarazni és jókat bulizni.Vannak még a spanyol és német lányok, de ők inkább egymás társaságát kedvelik. És a svéd fiú, akinek kétszer akkora a feje, mint nekem, viszont szépen énekel és gitározik, a dzsé helyett pedig mindig j-t mond, mindegy, milyen kontextusban van.

A spanyol fiúk nem igazán támasztják alá a róluk kialakult sztereotípiákat, úgyhogy őket inkább hagyjuk.

Na ezekkel az emberekkel szoktam lógni Varsóban. A haverokhoz a magyar csapat (majdnem azt írtam, hogy gárda, jesszus!!!) is hozzá tartozik. De ők olyanok, amilyennek őket otthon is megszoktam: magyarok, na.

Ó jaj, majdnem kihagytam a lányt, aki olyan, mint abban a Mell Gibsonos filmben a kiscsaj, akit soha senkisem vett észre. Nem jár el sehova, nem szocializálódott be a társaságba, és nagyon halkan beszél. Szegénynek nem is emlékszem a nevére, pedig szerdánként mindig együtt van óránk, és szoktunk beszélgetni - főleg az időjárásról.

  Egyébként a konyhában lakom. Pontosabban az étkező szerű helyiségben, amit egy franciaágy segítségével sikerült szobává varázsolni. A csöppnyi intimitást az ikeás függönyök biztosítják, de van egy kis rés közöttük, hogy azért meglegyen a pornósztár feeling. Ami egyébként nincs, mert amint már említettem, ide pasizni nem éri meg eljönni. Viszont baromi jó, hogy van egy kvázi saját konyhám, amit szívesen ki is használok: szeretek főzni:) Az egyik lakótársam épp a minap említette, hogy ha elmegyek, éhen fognak halni. Még van két hónapuk kiélvezni a kulináris szolgáltatásaimat.